Gondozási Központ hírei

A Gondozási Központban 2013. június 21-én ünnepséget tartottunk. Megemlékeztünk Szent László királyunkról, valamint Szent Péterről és Szent Pálról. Ellátottjaink aktívan vettek részt a megemlékezésen. Felolvasták a régi történeteket László király uralkodásáról és tevékenyen életéről, majd az apostolokról szóló régi történeteket elevenítettük fel.

gondozasi_1

A Gondozási Központban 2013. június 27-én három ellátottunknak rendeztünk névnapi ünnepséget: Mihály Margitnak, Duma Antalné- Eszti néninek és Jópeti Istvánnénak- Margitkának. Ajándékokkal kedveskedtünk az ünnepelteknek. Hagyomány ez már a Gondozási Központban, hogy megajándékozzák egymást névnapjuk alkalmából. Meghívott vendégként eljött hozzánk az Őszirózsa Népdalkör. Ellátottjaink nagy örömmel fogadták őket. Versekkel és dalokkal ünnepeltünk.

gondozasi_2

A Gondozási Központban 2013. július 4-én Antal Imre plébános meglátogatta ellátottjainkat. Közös imádkozással kezdődött a megemlékezés. Beszélgettek az apostolok életéről és szentté avatásuk történetéről. Antal Imre plébános érdekes régi történeteket mesélt a bibliából. Ezeket érdeklődve hallgatták. A végén elmondtak egy közös imát. Ellátottjaink mindig nagy szeretettel fogadják Imre atyát.

gondozasi_3

FELHÍVÁS!

 A Gondozási Központ szeretettel várja a falunapi ünnepségre felajánlott régi tárgyakat, képeket, ereklyéket, szőtteseket, hímzett falvédőket, házilag készített kóstolókat, befőtteket, pálinkákat stb. Ezeket szeretnénk kiállítani a falunapra biztosított kis faházban. A felajánlásokat a Gondozási Központba várjuk július végéig. A behozott tárgyakat név feltüntetésével fogjuk elhelyezni. Köszönjük.

Kovács Krisztián
intézményvezető

Megszakítás