Tésztakészítés a Gondozási Központban

2012. június 18-án száraztésztának és levestésztának való tésztát gyúrtunk az ellátottakkal. Az idősek nagy lelkesedéssel fogadták a programot. Előkerültek a régmúlt emlékek is, hogy régen ők hogyan készítették -nyújtófával nyújtották-, és késsel vágták a tésztának valót, ma már ők is a modern tésztanyújtó és vágó gépet használnak.

Köszönetünket fejezzük ki Pintér Ferencnének és Mihály Józsefnének, akik biztosították a tésztavágó gépeket.

A nyersanyagért és munkájukért köszönettel tartozunk Túri Józsefnének, Boldog Jánosnénak,  Mihály Józsefnének, Pintér Ferencnének.

2012. június 27-én Szent László ünnepére és Keresztelő Szent János születésére emlékeztünk Szeged-Csanádi Egyházmegye plébánosával Sávai Jánossal. Felelevenítettük László királyunk uralkodásának időszakát. Erős kezű uralkodó volt,  védte az elesetteket, és igazságos volt.

A plébános úr üzenete: A mostani sok gond mellett legyünk mindig igazságosak, megbocsájtóak mindenkivel szemben. Higgyünk a jó erejében, szívünkben ne a gyűlölet, hanem a jóság uralkodjon. Egy közös imával fejeztük be a megemlékezést.

2012. június 28-án megismételtük a tésztagyúrást, mert olyan nagy sikert aratott a múlt héten. Ezután is úgy tervezzük, hogy minden hónapban egyszer-kétszer ezt megismételjük. Az ellátottak az általuk elkészített tésztát saját maguk részére, illetve a falunapon „Baks Utcáján” felállított faházban kiállítják. Szeretettel várjuk a további személyeket, akik szeretnének velünk együtt tésztát készíteni.

Az alapanyag felajánlást ismételten megköszönjük Túri Józsefnének.

Megszakítás