Tisztelt Sertéstartó!

Értesítem, hogy dr. Kardeván Endre országos föállatorvos 2014. április 3-án kiadott utasításával elrendelte Magyarország Nemzeti PRRS Mentesítési Tervének végrehajtását. E terv megvalósításának eredményeképpen hazánknak az Európai Unióban az elsők között egy olyan fertőző sertésbetegségtől sikerül majd megszabadulnia, amely a sertésállományban hosszú évek során több százmillió forintos kárt okozott.

A PRRS betegségtől való mentesítés végrehajtásának alapja a Vidékfejlesztési Miniszter 3/2014. (I. 16.) VM rendelete, amelynek címe: „A sertésállományoknak a sertés reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától való mentesítéséről”.

Néhány sorban szeretnénk összefoglalni az Ön számára fontos teendőket, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy sertésállománya elnyerje és megőrizze ettől a jelentős gazdasági kárt okozó fertőző betegségtől való mentességét:

– első lépésként állatorvosa által elvégzett vérvizsgálattal meg kell állapítani az Ön állományának esetleges fertőzöttségét vagy mentességét a PRRS betegségtől;

– ezen vérvizsgálat díjazását az állam átvállalja, így ez az Ön részére sem a vérvétel sem a vérminta laboratóriumi vizsgálata költséggel nem jár;

– állományában az esetleges további teendőket ezen vérvizsgálat eredményétől függően a járási állategészségügyi hivatal fogja a nemzeti mentesítési terv alapján meghatározni;

– bármilyen ezzel kapcsolatos kérdés esetén kérje az állományt ellátó állatorvos szakmai segítségét;

– ne felejtse minden egyes alkalommal, ha állományából állatot akar eladni vagy bármely más helyről (mégha rokontól, baráttól is) vásárolni, értesíteni állatorvosát; piacon, vásáron csak állatorvos által igazoltan PRRS mentes állományból származó sertést vásároljon;

– kérje el a termékenyítő kan tulajdonosától annak igazolását, hogy az állat állatorvos által igazoltan PRRS mentes állományból származik; ha mesterségesen termékenyíti kocáit, kocasüldőit mindig kérjen hatósági állatorvosi igazolást arról, hogy a sperma engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásról származik;

– emlékezzen rá, hogy a PRRS elleni vakcinázás tilos az Ön állományában.

Annak érdekében, hogy folyamatosan, hosszú évekig élvezze e fertőző betegségtől mentes állománya jobb teljesítőképességét, bármely kérdés esetén forduljon bizalommal állatorvosához.

Köszönjük, hogy segít megteremteni és megőrizni Magyarország sertésállománya mentességét a sertés reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától (PRRS).

PRRS Nemzeti Mentesítési Bizottság

Fix EU Megszakítás