Minden a tök körül forgott a hétvégén Bakson – kistelekjaras.hu
Mint ahogy a tökgyűjtő versenyen első helyezést elért osztályt is jutalmazták a fáradtságos munkáért. Ennél a feladatnál az egész faluban elrejtett, közel 200 tököt kellett megkeresni.
Természetesen nem múlhatott el a nap sült tök kóstolás nélkül sem, a faluház bejáratánál mindenki magához vehetett egy kis kóstolót.
A csarnokban mászófallal kedveskedtek a szervezők, a faluházban pedig az őszi kézműves tevékenységek mellett volt gyöngyfűzés, arcfestés is.
Ez alatt készült már estére a húsos káposzta és sült a cigány kenyér a sütőben.
Aki kíváncsi volt a jövőjére, az betérhetett a cigány jósdába, ahol cigány kártyából kaptunk jövendőmondást, ezt a Búza Zsolt polgármester sem hagyta ki.
A cigány hírességek termében szépen berendezett kiállítás hirdette a cigányság neves alakjait, itt azt is megtudhattuk, hogy Bill Clintonban, vagy épp Zlatan Ibrahimovicban is csörgedezik cigány vér.
A délutáni programok a faluházban a Grimm-Busz színház Piroska és a Farkas produkciójával vette kezdetét, amibe a gyerekeket is bevonták a színészek. Frank György és Rácz László kabaréműsora után, a Dolce zenekarral mulatott a közönség.
Ezután a helyi általános iskola növendékeinek fellépése következett, akik egy cigány tündérről szóló mesés darabot is színpadra vittek.
Végül az országos hírű Karaván Família fellépésével, és a szegedi Talent Stúdió tehetséges fiatal énekeseinek műsorával zárult a tökös nap.