Falukarácsony

Közel ötszázan ünnepelték a karácsonyt és az adventet a baksi falukarácsonyon, ahol Búza Zsolt polgármester és Farkas Sándor országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője után Antal Imre plébános áldásával fogyasztották az ünnepi halászlét és mákos hajtogatottat a helybeliek. Farkas Sándor elmondta, hogy örömmel érkezett ismét a faluba, hiszen kedves emberek fogadják, s hatalmas változások figyelhetők meg a településen az elmúlt években.

Az országgyűlési képviselő felelevenítette, hogy 20 évvel ezelőtt járt először Bakson, melyhez képest ugrásszerűen fejlődött a település az elmúlt időszakban. – Mára elmondható, hogy a helyiek megfelelő körülményekkel, lehetőségekkel bírnak. Baks teljesen megújult – jelentette ki Farkas Sándor, aki felhívta a megjelentek figyelmét arra, hogy karácsonykor, adventben meg kell próbálni a gondokat elfelejteni, időt kell szakítani egymásra, s végighallgatni a másikat. Örömét fejezte ki, hogy közel ötszázan gyűltek össze együtt karácsonyozni, a másikat meghallgatni. Mint mondta: mintaszerű a baksi együttműködés a többi település számára is. Kérte a baksiaktól, hogy karácsony estéjén csendesedjenek el, gondolják végig, honnan indultak, hol tartanak és hova szeretnének eljutni, hiszen mindenki lelkiismeretesen azon dolgozik, hogy a megkezdett jó utat folytassuk, folytassa az ország is, s célba érjünk.

Búza Zsolt polgármester kivételes örömét fejezte ki, hogy már harmadik alkalommal ünnepelheti a falu együtt a karácsonyt a halászlé és a mákos hajtogatott mellett forralt borral, sült hallal. – Úgy érzem, hogy elértük, amit szerettük volna. Sikerült belsőséges hangulatot teremteni adventben, karácsony előtt. Ez nagyon fontos, hiszen Jézus születése, a keresztény egyház egyik legszentebb, legbensőségesebb ünnepe érkezik el karácsonykor. Ez az alkalom lehetőséget teremt a közösségépítésre is. Az önzetlenséget, az egymás iránti szeretetet mutatja az is, hogy a falukarácsony létrehozásában sokan segítettek. Vállalkozók, magánemberek biztosították idén is a rendezvény anyagi hátterét, az önkormányzatnak csak a helyet kellett adnia – tudtuk meg a polgármestertől.

Fix EU Megszakítás