Bakson került megrendezésre a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének találkozója

Színvonalas programok a színpadon, baráti beszélgetések a nézőtéren, és sok segítő, akik nélkül nem lett volna ilyen sikeres a helyi csoport és az önkormányzat által megrendezett találkozó

 

Bakson került megrendezésre szeptember első hétvégéjén a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének megyei találkozója. Az általános iskola tornacsarnokában megtartott programon a megye 29 csoportjából 24 vett részt. Az eseményről a találkozót szervező baksi csoport elnöke, Kecskeméti Józsefné tájékoztatta portálunkat.

mozgaskorl_tali_baks_2014_021

Mintegy 490 fő vett részt a Búza Zsolt polgármester úr és Lépné Soós Anitaalpolgármester segítségével megrendezett nagyon színvonalas programon – tudtuk meg Kecskeméti Józsefnétől.

mozgaskorl_tali_baks_2014_083

A találkozót Tóth Margit, a Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Megyei Szervezetének elnöke nyitotta meg, és egyben köszönetét is kifejezte a vendéglátóknak, főként Búza Zsolt polgármesternek a program megszervezéséért és lebonyolításáért.

mozgaskorl_tali_baks_2014_004

A megjelenteket Búza Zsolt polgármester köszöntötte, aki egyben örömét is kifejezte, hogy Baks lehetett az a település, aki helyszínt biztosíthatott ennek a megyei szintű rendezvénynek.

mozgaskorl_tali_baks_2014_011

A találkozó résztvevőit köszöntötték, valamint az egyesület és annak tagjai tevékenységét méltatták még a meghívott vendégek is, így Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Antal Imre plébános is.

mozgaskorl_tali_baks_2014_017

A szervezők részéről Kecskeméti Józsefné üdvözölte a helyi csoport és a baksiak nevében a sorstársakat, vendégeket, majd ajándékokkal is kifejezte köszönetét a segítők felé a program megszervezése és sok segítség miatt.

mozgaskorl_tali_baks_2014_024

A látványos és hangulatos műsort az óvodások kezdték felkészítőik, Búzáné Huszka Ildikó és Ricza Mihályné közreműködésével.

mozgaskorl_tali_baks_2014_048

A néptáncosaink Baloghné Váradi Brigitta vezetésével és a Kender Zenekar kíséretével léptek színre.

mozgaskorl_tali_baks_2014_065

Általános iskola pomponosai Bárkainé Bánfi Mária koreográfiájával, az iskola énekkara Tóthné Kispál Ágnes vezetésével lépett fel, majd Tóth József alias Kuzim és Dobos Péter Pál jelenete következett, majd Lele Levente és az őszirózsa asszony kórus zárta a programot.

 

mozgaskorl_tali_baks_2014_102

 

Nagyon színvonalas, szórakoztató műsorokat láthattunk. Szoros volt az idő, az ebédig alig maradt idő kimenniük egyet járni a vendégeinknek. Ebéd után viszont volt alkalom arra, hogy a csoportok tagjai új ismeretséget köthessenek, és beszélgethessenek mindennapi, ügyes-bajos dolgaikról is – mondta el Kecskeméti Józsefné, aki egyúttal hangsúlyozta, hogy mindenkinek nagyon köszöni, hogy emlékezetessé tették ezt a napot minden résztvevőnek.

 

mozgaskorl_tali_baks_2014_101

 

Akik támogatták rendezvényünket segítségükkel, s nélkülük nem lett volna ilyen sikeres:

Huszka Tibor és családja, Deák Lászlóné, Szász Gábor, Mihály Ferencné, Dóka Istvánné, Magony Mihályné, Elhard Istvánné, Huszka Ildikó, Rácz Anna, Zsemberi János, Kecskeméti József, Kecskeméti Szabolcs, Szabó Mihály, Szabó György, Sebők János, Cimberné Maszlag Anikó, Búzáné Huszka Ildikó, Jaksa Zoltánné, Kövecses Ferencné, Török Jánosné, Ricza Mihályné, Tóth Gyöngyike, Gyapjas Sándorné, Búzáné Gál Anna, Tomuszné Fülöp Katalin, Sárközi Beáta, Rostás Aranka, Rostás Rozi, Kósa Sarolta, Elhard Edit, Kócsó Ákos, Kátai B Zsoltné Évike, Mártonné Kecskeméti Szilvia, Farkas Gézáné, Huszkáné Zsemberi Éva, Sárközi Zoltán, Kócsó Mihály, a csoport tagjai.

Nagyon köszönöm a munkájukat a közmunkásoknak, sokat dolgoztak, hogy minden jól sikerüljön, és köszönöm Néma Norbertnek és Lép Jánosnak, hogy ezt lehetővé tették.

Köszönöm a helyi kulturális egyesület vezetőjének, Mihályné Tóth Margitnak, hogy elhozhattuk a színpadot, amit még májusban az óvodai ballagáson tanuk előtt elkértem tőle. Amennyiben kell, kifizetjük a színpad bérleti díját és számlát kérünk róla.

Kecskeméti Józsefné
csoportvezető
Fix EU Megszakítás