Baksi iskolások is részt vettek az Őszi kupán, Kisteleken

Az immár hagyományosnak mondható Őszi Kupa néven rendezett labdarúgó tornán vett résztiskolánk U11-es fiú focicsapata (4.-5.oszt. és a 6.oszt.-ból egy túlkoros) az őszi szünetben ( okt.30.). Elsősorban, a Bozsik programban részt vevő csapatokat, a kistérségbelieket, sőt körzeten kívülieket (pl.:Csongrád, Sándorfalva, Csanytelek) hívta meg erre a tornára Czeigersmidt Roland főszervező, a KITE felnőtt és az U9 labdarúgócsapatának edzője, és a sándorfalvi U11 csapatának vezetője. A kisteleki sportcsarnokban, három korosztályban – U9, U11, U12 – szerveztek focitornát a gyerekeknek, mi az U11-es korosztályban szerepeltünk. Itt hat csapatból a dobogós harmadik helyet szereztük meg úgy, hogy a döntőbejutáshoz hetesekkel kaptunk ki…

unnamed

Így is nagyon büszkék lehetünk a baksi gyerekekre, hiszen eleve hátrányból indulva, a többi csapathoz képest kevesebb edzéssel (hiszen a környékbeli Bozsik programos utánpótlás csapatok hetente négyszer-ötször is edzenek) érték el ezt a csodálatos eredményt. Név szerint köszönjük: Somodi Ádámnak, Boldizsár Ármándónak, Rapcsányi Olivérnek, Szabó Norbertnek, Huszka Martinnak, Csurgó Kristófnak, Somodi Rolandnak, Terhes Lászlónak és Tülkös Jánosnak, hogy öregbítették településünk jó hírnevét. Továbbra is: Hajrá Szent Miklós! Hajrá Baks!

Megszakítás