Baksi egészségnap „aranykarikás” ételkülönlegességekkel

Október 5-én került megrendezésre Bakson egy újabb faluszintű rendezvény, melyet  a TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 azonosítójú „Együtt gondolkodunk, együtt gondoskodunk”- A Kisteleki Kistérség egészségfejlesztési programja-című pályázati program keretében sikerült  a Kistelek EFI Egészségfejlesztési Iroda támogatásával  megvalósítani.

A több helyszínen folyó programban minden korosztály megtalálhatta az érdeklődési körének megfelelő programokat, így a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola termeiben előzetes egyeztetés után az ide látogatók egészségügyi szűrésen vehettek részt. A keringési, mozgásszervi, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti szűrések mellett az EFI iroda munkatársainak köszönhetően vérnyomás, vércukor, testzsír mérések mellett testtömeg index számítást és diétás tanácsadást is kaphatott az ide látogató. Az Egészségházban eközben lehetőség nyílt szájüregi állapot szűrésére is. A neves szakorvosok 9 – 15 óra között fogadták az ide érkezőket.

Az egészségügyi szűrések ideje alatt a Faluház nagytermében Baleset megelőzés – Újraélesztési gyakorlati bemutatót tartott Szollár doktornő, aki egyébként is ismeri a települést, mivel mentős orvosként több alkalommal teljesített szolgálatot nálunk.

A Faluház előtti parkban 14 órától indult 16 főzőcsoport részvételével az egészséges ételek készítése.  A csapatok intézmények dolgozóból, civil szervezetek tagjaiból álltak össze, s elmondható, hogy nemzetközivé nőtte ki magát a nap gasztronómiai eseménye, mivel a zenét szolgáltató testvértelepülés Budisava (Tiszakálmánfalva) delegációja a hangulat megalapozása mellett  főzőcsapatttal is képviseltette magát. Amíg a sátrakban lassacskán elkészült a sok gasztronómiai „csoda”, addig a fiatalok a Sportcsarnokban atlétikai programon vehettek részt, vagy az ugrálóvár és gokart terepen tehették próbára magukat.

P1140082_rs

A program délutáni – koraesti részében minden érkező vendégnek lehetősége nyílt arra, hogy a főzőcsapatokat körbejárva megkóstolhassák egymás ételeit. Lehetett választani salátákból, hal- és szárnyas ételekből, s a magyar konyha mellett a kínai és a tiszakálmánfalvai ízvilágba is betekintést nyerhettünk.

P1140054_rs

A rendezvény elsődleges célja a betegségek prevenciója, egészségünk megőrzése volt, melyhez a rendkívül alapos szakorvosi tanácsadást minden résztvevő meg is kapta.

Ezúton szeretnék ismét köszönetet mondani a TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 azonosítójú „Együtt gondolkodunk, együtt gondoskodunk”- A Kisteleki Kistérség egészségfejlesztési programja-című pályázati program minden kisteleki munkatársának, a szűréseket lebonyolító szakorvosoknak és asszisztenseiknek és minden baksi kollégának, akik a rendezvény szervező munkájában a kezdetektől részt vettek.

Egészségünkre!!!

További képekért kérem kattintson ide!

Lépné Soós Anita
alpolgármester

Fix EU Megszakítás