Adventi gyertyagyújtás Bakson

DSCF1602_rs

Vasárnap gyúlt fel településünk adventi koszorúján a második gyertya lángja. Hagyományainkhoz híven az első gyertyát Búza Zsolt polgármester úrral Baks díszpolgára Balogh Lajosné és Antal Imre plébános úr gyújtották meg. Az ünnepi várakozást nagycsoportos óvodásaink ünnepi műsora tette meghittebbé, s a megáldott koszorú első gyertyájának meggyújtását követően vendégeinket Mihály Ferencné Erzsike és segítője Elhard Istvánné Emike sütötte házi bejgli várta forró teával és forralt borral. Ezen a vasárnapon nemzetközivé nőtte ki magát falunk ünnepélye, hiszen olasz vendégcsoportunk is részt vett a Jézus Szíve Katolikus Templom előtti rendezvényen.

DSCF1591_rs

S, hogy továbbra is hűek maradjunk hagyományainkhoz, a második gyertyát december 6-án vasárnap már a képviselőtestület gyújtotta meg. A gyertyagyújtást aranytorkú kórusunk tette meghittebbé, amely a helyi Szent Miklós Katolikus Általános Iskola nebulóiból alakult. Köszönet Tóthné Kispál Ágnes felkészítő pedagógusnak és segítőjének  Dobos Péter Pál tanár úrnak.

DSCF1575_rs

A harmadik gyertyát december 13-án, a vasárnapi mise előtt 8.45 perckor gyújtják meg az intézményvezetők. Ünnepi műsorral 4. osztályosaink készülnek majd.

Várjuk Önt is szeretettel!  Ünnepeljünk együtt!

Az első Adventi Gyertyagyújtáson készült képek:

Fix EU Megszakítás