A polgármester is pakolta a homokzsákokat

A baksi katasztrófavédelmi gyakorlaton a szakemberek és a helyiek mellett a járási hivatalvezető és a járási mentőcsoport is kivette a részét a védekezésből

Mint arról már korábban beszámoltunk, nagyszabású katasztrófavédelmi szakmai gyakorlatot tartott Bakson a megye összes járási mentőcsoportja, illetve a területi rendeltetésű Maros Mentőcsoport.

A gyakorlaton a kora reggeli óráktól részt vett a Kisteleki Helyi Járási Védelmi Bizottság elnöke és a település polgármestere is, akik mindketten aktívan is részt vettek a védekezésben.

Kíváncsian vártuk a napot, ugyanis a Helyi Járási Védelmi Bizottság is részt vesz a gyakorlatban. A bizottság egy része az operatív törzsben, egy része pedig a helyszíneken – tudtuk meg Darabos Orsolyától, a KHJVB elnökétől, aki nem csak megfigyelőként volt jelen a gyakorlaton, hanem aktív homokzsákpakolóként is.

baks_katvedgyak_homokzsak_004

Búza Zsolt polgármester szintén több helyszínen volt jelent, és a helyi önkéntesek és közmunkások között ő is beállt a homokzsákok töltésébe.

Nagyon örülök, hogy mi adhatunk helyszínt ennek a gyakorlatnak. Soha ilyen mértékű gyakorlat, fölvonulás még nem volt nálunk – mondta el portálunknak, miután végzett a homokzsákoknál.

baks_katvedgyak_homokzsak_012

A kistérségen belül mi vagyunk ilyen katasztrófavédelmi szempontból a legveszélyeztetettebbek, hiszen be vagyunk szorítva a Dong-ér csatorna és a Tisza-gát közé, úgyis mint védművek közé. 2006-ban megtapasztalhattuk azt, hogy milyen veszélyt jelent a kiszámíthatatlan természet, így azért is jó ez a gyakorlat, mert nem csak a szakemberek, hanem mi is jobban fel tudunk készülni a váratlan eseményekre. Az időjárás, az esős idő gyakorlat szempontjából borzasztóan kegyes, mert ha vizes gyakorlatról beszélünk, akkor általában esőzés van. Itt a gyakorlaton kijutott a jóból, esik az eső, úgyhogy megtapasztalhatjuk azt is, hogy valódi katasztrófahelyzetben milyen részt venni a mentési feladatokban. Ezúton is köszönöm a lehetőséget a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, hogy lehetőséget biztosított a gyakorlatra, és azt, hogy a mi településünk adhat ennek helyet – mondta el Búza Zsolt polgármester.

baks_katvedgyak_homokzsak_015

A gyakorlaton egyébként a katasztrófavédelmi szakembereken kívül közmunkások, több helyi önkéntes valamint a Kisteleki Járási Mentőcsoport kisteleki tagjai is részt vettek.
Megszakítás