XIX. Baksi Falunapok

Kállay-Saunders Andrással kezdődött a rendezvénysorozat, majd a helyi civil szervezetek léptek fel a közönség szórakoztatására, végül a megállíthatatlan Kredenc és utcabál zárta a napot. Képes beszámoló a pénteki nap eseményeiről
Július 25- én, pénteken késő délután 17 órakor vette kezdetét a XIX. Baksi Falunapok. Már az első napon neves előadókkal, remek programokkal várta az idelátogatókat Baks Község Önkormányzata.
baksi_falunapok_2014_pentek_009

Az eseménysorozatot Búza Zsolt nyitotta meg, majd a már hagyományosnak számító díjköszöntőjét tartották meg a község legidősebb és legfiatalabb lakosának, s megajándékozták a legidősebb baksi házasokat is.

baksi_falunapok_2014_pentek_002

Fél órával a kezdés után már lányok rengetege csoportosult a színpad elé, ugyanis remek sztárfellépő, Kállay-Saunders András következett.

baksi_falunapok_2014_pentek_042
Az Eurovision 5. helyezett énekese közvetlen hangulatú és magas színvonalú előadása nemcsak a fiatalok, hanem a jelenlévők minden korosztályában nagy sikert aratott.
baksi_falunapok_2014_pentek_038

Baks Község Önkormányzata és a Kistelekjárás.hu közös játékának nyertesei dedikált CD-t kaptak az eurovíziós ötödik helyezett énekestől, majd a nyertesek külön, VIP program keretében beszélgethettek is a fellépővel néhány perc erejéig.

baksi_falunapok_2014_pentek_086

– A szervezőbizottság pénzt és energiát nem kímélve elhívta mára Conchita Wurstot és partnerét is!- hallhattuk a következő műsorszám felkonferálását. Természetesen nem teljesen a koppenhágai első helyezettet kapták a nézők, hanem beöltözött baksi komédiásokat, akiknek sikerült megnevettetni a közönséget már megjelenésükkel is.

baksi_falunapok_2014_pentek_086

A következő fellépők is a faluból érkeztek. Az óvoda Ficánka csoportja egy operett egyveleget mutatott be, majd színpadra léptek az általános iskola 3. és 4. osztályosai, akik egy-egy táncot adtak elő műsorukban.

baksi_falunapok_2014_pentek_095

Az iskola énekkara is megmutatta tudását és az eseményre gyakorolt dalait, utánuk pedig az óvodai dolgozókból alakult tánccsoport mókás előadására került sor Feketén-fehéren címmel.

baksi_falunapok_2014_pentek_086

Az Őszirózsa asszonykórus tréfás záró számát néptánccsoportok követték: a Classic Művészeti Iskola Cinege és Prücsök csoportjai táncoltak először, majd az egyik csoportvezető, Simoncsics Pál és barátai ropták a színpadon, amely egyébként rendesen beleremegett a közönséget örvendeztető mozdulatokba. A talpalávalót végig a Ménkű banda szolgáltatta.

baksi_falunapok_2014_pentek_086

A pénteki nap második és egyben utolsó sztárvendége, a Kredenc megállíthatatlannak bizonyult, ugyanis egy hosszabb szünet után remek hangulatú koncertet adott az együttes.

baksi_falunapok_2014_pentek_086

Így ugyan a kilenc órás fáklyás felvonulás később kezdődött, de a csúszás senkinek sem szegte kedvét, hogy tegyen egy kört fáklyájával, s végül utcabállal zárult az első nap a Subás zenekar közreműködésével.

baksi_falunapok_2014_pentek_086

A pénteki napot követően mindenki egy remek szombat elé nézhetett, amely rengeteg színes programmal várta az érdeklődőket. Erről következő anyagunkban láthatnak képes beszámolót.

Képek:
Készítette: Szlávevné Tóth Tünde – ide kattintva megtekinthető
Készítette: Kissné Szilágyi Bernadett – ide kattintva megtekinthető
További képek: kistelekjaras.hu
Megszakítás