alap_logo_

ÖKO tábor Nagymaros-Törökmező

Az ópusztaszeri Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda kitűnő tanulói jutalom táborban vehettek részt 2015. július 20-24. között Nagymaros-Törökmezőn.


A táborba reggel 7 órakor indultunk 46 gyerekkel és 4 kísérőtanárral. Útközben megálltunk Vácon, sétáltunk a Duna-parton, végignéztünk egy komp útját, kikötését, az autók lehajtását. Megtekintettük Vác nevezetességeit, fagyiztunk a sétáló utcában. A tábor helyére, Törökmezőre délután érkeztünk meg. Vacsora előtt kézműves foglalkozás volt a gyerekek számára, bőrözés és szütyü-készítés filcből. A gyerekeknek annyira tetszett, hogy többet is készítettek. Vacsora után szólt a zene, lehetett táncolni.


A táborhely mellett volt egy kalandpark, melyben 5 különböző kötélpálya volt. Második nap programját ott kezdtük. Magasság és kor szerint sorolták be a gyerekeket az ott dolgozó animátorok. Mindenki letesztelhette bátorságát és ügyességét. A táborlakók 6 csoportba voltak osztva, minden csoport készített egy riportot, amit a fiatalabbak le is rajzoltak. Riportalanyok voltak a kalandpályán dolgozók, a kalandpályára érkező másik tábor vezetője, óvónénik, a szálláshely vezetője, autóbusz sofőrünk és a komp matróza. Késődélután a tábor mögötti forrást néztük meg, majd éjszakai túrára indultunk, mindenki vitte magával a zseblámpáját, a gyerekek nagyon élvezték a sötétben való világítgatást.


A harmadik napon autóbusszal utaztunk Zebegényig, ott megtekintettük a helység nevezetességeit, majd onnét indult a gyalogtúra Nagymarosra, a Szeder-völgyön keresztül. Gyönyörű tájon sétáltunk végig, hegyen fel és le, ahol rengeteg fényképet készítettünk. Egy kilátónál is megálltunk, ott a távcsöveket tanulták meg használni a gyerekek. A Dunakanyart lehetett látni fentről. Ott meg is ebédeltünk. Koradélutánra érkeztünk Nagymarosra, megnéztük nevezetességeit, elsétáltunk a Duna-partig, ahol a gyerekek levetették cipőjüket, felhajtották nadrágjuk szárát és beleléphettek a folyóba. Érdekes kavicsokat, kagylókat, csigákat találtak, amiket magukkal is vittek. Homokvárat építettek. Vízmintavétel is volt a Dunából. Autóbusszal utaztunk vissza a táborba vacsorára. A Dunából vett vízmintát mikroszkóppal megvizsgáltuk, majd összehasonlításképpen ivóvizet is vizsgáltunk. A gyerekek fogtak pókot, molylepkét, szöcskét, amiket szintén megnézhettek nagyítóval. Fáradtan 22 órakor volt a lefekvés.


A negyedik napon reggeli után elindultunk gyalogtúrázni a kóspallagi víztározóhoz. Útközben volt madárles, bogármegfigyelés, állatok nyomainak megfigyelése, tájékozódás GPS, térkép és tereptárgyak segítségével. Délután több kézműves foglalkozás közül választhattak a gyerekek. Lehetett madáretetőt készíteni újrahasznosítható anyagokból, gumilapból állatokat, virágokat, lehetett nemezelni gyapjúból kislabdát, illetve az előző napon gyűjtött kavicsok díszítése történt dekopázs technikával, és álltafigurákat készíthettek süthető gyurmából.


Utolsó nap hazafelé autóbusszal utaztunk a szlovákiai Párkányba, ahol megnéztük a nevezetességeket, igazi török fagylaltot ettünk, és átsétáltunk Esztergomba. A gyerekeknek nagyon érdekes volt, hogy két ország között ilyen egyszerűen lehet átsétálni. Megtekintettük Esztergom nevezetességeit is, a Bazilikában hosszabb időt töltöttünk el, majd indultunk Visegrádra busszal. Láttuk a visegrádi várat, majd boboztunk. Többszöri csúszás után beültünk az autóbuszba és indultunk vissza Ópusztaszerre. Útközben a buszból megnéztük Budapest nevezetességeit.


Az iskola elé kb. 22 órakor érkeztünk meg. A tanulók teli élményekkel, kalandokkal, ismeretekkel, kapcsolatokkal tértek haza.