Színek a baksi őszben
2015.október 17-én Színes nappal zárult a Szinezd újra címet viselő innovatív iskolák számára meghirdetettTÁMOP -3.1.4.C-14-2015-0002 kódjelű pályázat megvalósítása.
A Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda valamennyi iskolai telephelye- Baks, Pusztaszer, Ópusztaszer, Tömörkény- képviseltette magát diákjaival és pedagógusaival az eseményen. Így közel hétszázan élhették át együtta nap nyitó programjának a rendhagyó zenés misének felemelő pillanatait. A lelkeket megérintő szertartás után a szellem és a test örömeinek jegyében harminc párhuzamosan zajló tevékenység közül választhattak a résztvevők kedvük szerint.
A Faluházban működött a sminkszoba, a frizuraszalon, itt kapott helyet az arcfestés és csillámtetkó készítés. Az ősz ihlette kézműves tevékenységek az intézmény nagytermében és a Régiségtárban zajlottak. Az érdeklődők levélképeket, csuhé alkotásokat, bábot, madárijesztőt, termény- és gyümölcsszobrokat készíthettek. Csaknem száz töklámpást faragtak a gyerekek a hozzáértő felnőttek segítségével, amelyeket hazavihettek, vagy felajánlhatták a település közterületeinek díszítésére. Ennek köszönhetően a faluba érkezőket az üdvözlő táblánál az ügyes kezek munkája köszönti.
Az időjárás megengedte, hogy a szabadtéri programokat is élvezhessék a résztvevők. A színesbe öltözött parkban az érdeklődők száz kiló szőlőt préseltek ki a hagyományos szőlőprésekkel és fogyasztották el a frissen készült szőlőlevet Az egyik leghangulatosabb helyszínen kukoricát pattogtattak a tűz lángjainál. A pattogatott kukorica illata sokakat vonzott ide, többnyire sokszor fordultak a csemege kedvelői.
Folyamatosan kóstolhatták a hagyományos őszi ételeket – a szilvalekvárt, a sült tököt, és a főtt kukoricát – a látogatók. Köszönjük a nagy tapasztalatú baksi asszonyoknak, hogy időt és energiát nem kímélve üstben főzték a lekvárt és a kukoricát.
A gyerekek nagy örömmel vették birtokba a gokartokat és a jumping trambulint. Megállás nélkül üzemeltek a játékok, így a sportcsarnokban felállított légvár is.
A Sportcsarnokban felállított színpadon a Legtökösebb Baksi címért versenyeztek a falu legjobban főző asszonyai és gyermekeik. A tökös-túrós és almás-túrós sütemény mellé, a teljesség kedvéért készítettek még zöldséglevest tökös grízgaluskával, sajttal, tökkel, sonkával töltött rántott csirkemellet és tökös rizsgolyót, valamint rántott cukkinit, tökfasírtot tökös muffinnal. A zsűri nem tudott dönteni, így a két csapat megosztva nyerte és viselheti egy évig a címet. Nagy örömöt szerzett, hogy minden elkészült ételből kóstolhattak a kíváncsiak. Elkészült a fél évvel ezelőtt megtervezett graffiti a tornaterem falán, mely emlékezteti az erre járókat az élményekre, melyet a projektben szerezhettek.
A délután során a színpadon a Grimm Busz Színház mutatta be nagy sikerrel Herkules című műsorát. Ezt követően a projekt során szerzett tábori élményeket osztották meg a nézőkkel a baksi, pusztaszeri és ópusztaszeri iskolások, a tömörkényiek pedig pom-pom tánccal léptek fel.
A nap hivatalos programját és egyben a projektet Somogyiné Utassy Ibolya intézményvezető és Búza Zsolt Baks Község polgármestere zárta.
Elmondták, hogy a projekt valóban új színeket hozott az iskolahasználók életébe, számtalan élménnyel gyarapodhatott a részprogramokba bekacsolódó 2321 tanuló és pedagógus.
A május és október közötti hat hónapban 24 programelem valósult meg. Sor került 2 egészség –és sportnapra, 4 angol nyelvi témahétre, 4 ökotáborra a Balatonon, Aggteleken és a Duna-kanyarban, 4 több hónapos Felnőtt leszek Klubra, 2 tanár továbbképzésre, 1 pedagógiai jógyakorlat tanulmányozásra, nyitó-záró és esélyegyenlőségi rendezvényekre.
A résztvevők megfogalmazták, hogy a projektet egy iskolamegújító folyamat kezdeteként élik meg, várják a folytatást.
Hozzászólok