Államtitkári látogatás Bakson
A szakmai célú látogatáson Langerné Victor Katalin Búza Zsolt polgármesterrel együtt tekintett meg egy óvodai képességfejlesztő foglalkozást a baksi Szent Mikós Katolikus Óvodában.
Ezt követően látogatást tett a Mária telepi Közösségi Házban, amely nemrégiben önkéntesek segítségével újult meg. Elismeréssel szólt a Csillagházról, ahol elbeszélgetett a projektben dolgozó szociális munkásokkal is. A lakhatási modellprogram projektmenedzsere, Valkony Károly építész ismertette beruházások terveit és a munkálatok előrehaladását, majd a két program összekapcsolásáról számolt be a vendégeknek Polyák Teréz szakmai vezető.
A szakmai beszélgetésbe bekapcsolódott Farkas Sándor országgyűlési képviselő is, aki gyakori vendége Baksnak, és támogatja a település fejlesztő munkáját.
Baks Község Önkormányzata 2013. január 15.-én indította el „A jövőnek dolgozunk! – komplex környezet és életminőség – fejlesztési program Baks Mária telepen” című komplex programját – TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-00131-2012-0013 -, amelyben a Bakson élők többféle módon történő segítése a cél. Az elmúlt másfél évben gyerekek és felnőttek számára is voltak képzések, családi és egészségfejlesztési programok, nyári táborok.
A projekt folytatásaként 2014. június16-tól indult a TIOP 3.2.3.A-13/1-2014-0001 – Esélytöbblet a baksiaknak!- című lakhatási modellprogram, amelynek keretében szociális bérlakásokat újítanak felé, építenek Bakson, valamint sportudvart és buszfordulót is kialakítanak. A programok az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Alap támogatásával valósulnak meg.
A szakmai megbeszélésen Beszédes Nimród Attiláné, a Türr István Képző és Kutató Intézet Békéscsabai Igazgatóságának területi igazgatója a konzorciumi partner szerepét részletezte. Kiemelte a projektgazda Baks Községi Önkormányzattal való gördülékeny együttműködést, a magas színvonalú szakmai munkát. Az EMMI helyettes államtitkára megállapította, hogy országszerte vannak már a felzárkózási politikának olyan sikeres települései, mint Baks és a települések jó gyakorlatai megismertetésre és adaptálásra ajánlhatók más, felzárkózási programot megvalósító közösségek számára is.
Baks hosszú távú terve az, hogy önfenntartó település legyen. A komplex telep-program és a hozzá kapcsolódó képzések is ezt célozzák. Szerveztek már napenergia hasznosító szerelősegéd képzést és hamarosan betanított hőszigetelő képzés is indul. A megújuló energia felhasználása és az energiatakarékossági törekvések elfogadott célok a lakosság körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már van olyan roma család, ahol a melegvíz-ellátást és a lakás hűtését nyáron saját készítésű napkollektor és klímaberendezés szolgálja. Langerné Victor Katalin munkatársaival és a baksi szakemberekkel együtt kereste fel a családot, ahol nagy érdeklődéssel hallgatta az újító roma családfőt, aki további házi praktikákon töri a fejét.
A házi készítésű napkollektor és annak készítője hamarosan külön cikkben mutatkozik be portálunkon.