400 milliós esélytöbblet a baksiaknak
Olyan, közel 400 millió forintos programot sikerül nyertes pályázatból elindítani, mely az egész falu vagyonát gyarapítja, és nem csak a hátrányos helyzetűek, hanem a teljes lakosság érdekét szolgálja – emelte ki Búza Zsolt polgármester a Baks Község Önkormányzata által 396.399.999 Ft európai uniós támogatást nyert, az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Program (TIOP) keretein belül meghirdetett „Lakhatási beruházások támogatása” című pályázati program megnyitásakor.
A projekt 2014. június 16-án indult el, nyitórendezvényére 2014. július 17-én került sor. A projektnyitón részt vett a Miniszterelnökség Zsigmondné dr Vitályos Eszter Zsuzsannaállamtitkár által vezetett Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság munkatársa és az Emberi Erőforrások Minisztériumának két munkatársa, Jónás Csilla főreferens és aTenczer Tamás szakmai tanácsadó, valamint Farkas Sándor országgyűlési képviselő is. A projekt megnyitón áldást mondott Szeged-Csanád Egyházmegye képviseletébenKondé Lajos pasztorális helynök.
A Lakhatási modellprogramban Baks Község Önkormányzata 8 db kétlakásos épületet, Fecskeházakat épít a fiatal családok számára, illetve a már meglévő, hét lakásos szociális bérlakását újítja fel, ezáltal jelentősen növekszik az önkormányzat szociális bérlakás állománya. A program során fontos feladat az is, hogy a szegregátumban élők életkörülményei javuljanak, ezért a Mária telepen kártyás mérőórák kihelyezésére is sor kerül. A projekt a település teljes lakosságát érinti mivel a TIOP-3.2.3.A forrásaiból a település minden lakója számára is történik fejlesztés, kondi-kert/fittnesz-kert és a szegregátum szolgáltatásainak bővítése céljából buszforduló is épül.
Az új Fecskeházak építéséhez az önkormányzat telkeket vásárol a település belterületén, a faluközponthoz közel, integrált lakókörnyezetben, élénkítve ezzel a helyi ingatlanpiacot és meggátolva, hogy a megvalósítandó beruházás eredményeként új szegregátum alakuljon ki. A lakhatási mobilizációval érintettek között roma és nem roma családok, vegyes házasságban élők, egy vagy több gyermeket nevelők egyaránt vannak. A projekt során 16 család költözik az önkormányzati bérlakásokba, hogy önálló életkezdésük integrált környezetben megvalósulhasson és mérséklődjön a fiatalok elvándorlása. A programba bevont családok jellemzően 35 év alattiak, rendelkeznek rendszeres munkajövedelemmel, gyermeket nevelnek és aktív résztvevői a TÁMOP 5.3.6 komplex telep-programnak. A bevonásuk nagyban elősegítheti, hogy a komplex telep-program eddigi eredményei hosszútávon fenntarthatók legyenek és részükre a társadalmi mobilitás megélhető valósággá váljon. A beruházás további haszna, hogy javul a közműellátottság, nő az önkormányzat iparűzési adóbevétele és az építkezések munkát is adhatnak a következő 1 évben a helyiek egy részének.
Baks településvezetése hosszú távon nem preferál csupán egyetlen rászoruló csoportot, ezért uniós projektjei megvalósításával párhuzamosan, alternatív rezsicsökkentési programot indít, amelynek során tájékoztatja a lakosságot a kormány energiahatékonysági pályázatairól, előzetes felmérést végez és az összegyűjtött műszaki paraméterek alapján segít a potenciális egyéni pályázóknak. A PILOT program integrációs és esélykiegyenlítési célokat is szolgál.